Az MTA a köztéren; Győrszentiván ismét; Kelenföld sztori
Utcarádió [Tilos Rádió podcast] - En podkast av Tilos Rádió - Fredager

Kategorier:
A Magyar Tudományos Akadémia 2025-ben ünnepli alapításának, fennállásának és működésének 200. évfordulóját. Az MTA a bicentenárium alkalmából a Széchenyi téren kíván olyan jelet állítani, amely méltó az Akadémia történetiségéhez. Ennek érdekében pályázatot írtak ki, amelynek ereményét ezen a héten még meg lehet nézni egy kiállításon az épületben. A pályázatra 65 pályamunka érkezett. Ezeket egy építészekből, művészettörténészekből, képzőművészekből, valamint a Magyar Tudományos Akadémia és Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal képviselőiből álló Bíráló Bizottság értékelte. A zsűri szerint a beérkezett pályamunkák átfogó képet nyújtanak a jelenkori köztéri művészet és építészet állásfoglalásáról, tudományhoz fűződő viszonyáról. A megvalósításra javasolt művet a 200. évforduló alkalmából az Akadémia és a Széchenyi tér között „tudománytérként” építi meg majd az MTA. A döntés fő oka, hogy a Széchenyi térnek a Székház vonzáskörébe való bevonására, valamint a társadalom és a város felé való nyitásra leginkább a megvalósításra kiválasztott „Határtalan történet” című pályamunka alkalmas.Mélyi József művészettörténész véleményét kérdezzük. https://mta.hu/mta_hirei/szombat-estig-nezheto-meg-az-mta-szekhazban-az-akademia-kozteri-palyazatara-erkezett-palyamunkakbol-nyilt-kiallitas-112765?fbclid=IwAR07g-H-UJpESY__wDqG3MfQBSNUfC78as5A6yCtMKkUVkHWCB1JzT0Vz9o A Győri Ipari Park bővítésével kapcsolatban újabb eseményre kaptunk meghívást: március 22-én az előadások után kötetlen beszélgetés keretében lehet kérdezni a szakértőket. Hol tart Szívügyünk Szentiván ügye? Kell-e tartani a kisajátítástoktól? Mit mutat a levegőmérő? A kérdésekre Szabó Andrea szervező, a Szentiváni Öko Szeglet Egyesület elnöke válaszol nekünk. https://www.facebook.com/szivugyunkszentivan A nemzetközi PLAY/ACT magyar csapata fotópályázatot hirdet Van egy hely… - Pillanatkép Kelenföldről címmel, a hely értékeinek felkutatására és minél több érdeklődő bevonására a KÉK- Kortárs Építészeti központ szervezésében. A Kelenföldi Városközponthoz kapcsolódó bármilyen fénykép és kísérő szöveg részt vehet a közös felmérésben. A március 4-én lezajlott helyszínbejárás tapasztalatairól, a fotós lehetőségről és a Play /Act módszerről az épp olasz tréningen lévő csapat nevében Szőke Timea projektvezetővel beszélünk. https://kortarsepiteszetikozpont.typeform.com/to/tHInJTTx?fbclid=IwAR1WvKSAGJ02ScuJa-YOn_7beetW8pePBqebBwvhNEJzI02E8YffbU81R6A&typeform-source=l.facebook.com