Mi állhat Trump magabiztos győzelme mögött? – Az amerikai elnökválasztás értékelése

Új Egyenlőség - En podkast av Új Egyenlőség

Donald Trump magabiztos előnnyel nyerte meg az amerikai elnökválasztást, négy év után visszatérve ezzel a világ egyik legnagyobb hatalommal bíró politikai pozíciójába. Az Új Egyenlőség eheti podcastjában Bíró-Nagy András kollégánk Kaló Máté Amerika- szakértővel vitatta meg Trump győzelmének hátterét és várható következményeit. Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson jelentős politikai átrendeződést mutat az amerikai politikában – mutatott rá Kaló Máté. Trump nemcsak a hagyományos republikánus államokban, hanem számos olyan helyen is növelte támogatottságát, ahol korábban a demokraták domináltak. Az országosan leadott szavazatok terén is túlteljesítette Kamala Harrist, ami a 2016-os győzelméhez képest még biztosabb pozíciót jelent számára. A szakértő szerint a kampány során a két tábor élesen eltérő témákra és értékekre helyezte a hangsúlyt. A demokraták a demokrácia és a nők jogainak védelme köré építették üzeneteiket, figyelmeztetve Trump visszatérésének „veszélyeire” és az amerikai demokratikus értékekre gyakorolt fenyegetésére. Ezzel szemben a republikánusok a gazdasági kérdésekre, a megélhetési költségekre, az inflációra és az üzemanyagárakra koncentráltak, amelyeket hatásosan kötöttek össze a migráció kérdésével. Ezzel szemben a demokratáknak nem sikerült megfelelően kommunikálniuk az elmúlt évek kormányzati eredményeit, ami végül Harris és a demokraták gyenge választási szerepléséhez vezetett. Kaló Máté szerint nagy kihívást jelentett a demokraták számára, hogy Joe Biden ragaszkodott az újrainduláshoz kognitív állapotának romlása ellenére is, ami már a kampány elején bizonytalanságot keltett. Biden visszalépése után ugyan Kamala Harris visszahozta a demokraták esélyeit az elnökválasztáson, a kampány előrehaladtával Harris kezdeti lendülete kifulladt. Kaló Máté kiemelte, hogy Harris nem tudta meggyőzni a szavazókat arról, hogy ő egy stabil és elkötelezett vezető, aki képes az amerikai érdekeket képviselni egy kiszámíthatatlan világban. Trump támogatottsága több demográfiai csoportban is erősödött. Az exit pollok szerint az ázsiai amerikaiak, a feketék, és főként a latin-amerikai származású, konzervatívabb értékeket vallók körében tört előre. Kaló Máté rámutatott, hogy összességében Trump saját 2020-as eredményéhez képest javított, míg Harris Bidenhez képest gyengébb eredményt ért el. Ez a győzelem tehát inkább a demokraták gyenge teljesítményét tükrözi, mintsem a Trump iránti lelkesedést. Kaló szerint Trump most, második elnöksége kezdetén sokkal tapasztaltabb, mint korábban, ami előnyére válhat a kormányzásban. Első elnöksége alatt nehézségei voltak az adminisztráció kiépítésében, nagy volt a fluktuáció és gyakoriak voltak a botrányos lemondások. Most azonban a Republikánus Párt sokkal egységesebben támogatja, és a kongresszusi többség lehetséges megszerzése is kedvezőbb helyzetbe hozza őt a kormányzás terén. A várakozások szerint Trump második ciklusában fokozott figyelmet fordít majd a Kínával való gazdasági versengésre és protekcionista intézkedésekre. Emellett nagy hangsúlyt fektethet a Közel-Kelet stabilizálására, valamint a déli határ védelmére is. Trump visszatérése az elnöki székbe Magyarországra is hatás gyakorolhat. Bár Orbán Viktor és Trump között több kérdésben megvan az egyetértés, például identitáspolitikai témákban, gazdasági és diplomáciai területeken nehezebb lehet az amerikai és a magyar érdekek összehangolása. A két ország közötti együttműködés inkább „business model” alapú lehet, vagyis praktikus, de nem érdekszövetségen alapuló kapcsolatra számíthatunk. Kaló Máté azt is kiemelte, hogy Trump kereskedelmi politikája, különösen a vámháború lehetősége, kihívást jelenthet az európai gazdaságok, így Magyarország számára is.