Merre tovább Európa?

Új Egyenlőség - En podkast av Új Egyenlőség

Trump hivatalba lépése óta olyan látványos folyamatok indultak el a nemzetközi diplomáciában, amelynek hatása minden földrészen érződik. Európa, és az Európai Unió ebben a megváltozott helyzetben keresi helyét, és mozgásterét. Egyszerre van napirenden egy erős EU és egy gyengülő, nemzetállami szintre épülő laza szövetség napirenden. Erről beszélgettünk Bíró-Nagy Andrással, a Policy Solutions vezetőjével. Ha leegyszerűsítjük a képet, akkor gazdaságilag és katonailag is két út előtt áll Európa. Gazdasági értelemben az Európai Unió szerepe a kérdéses, amely lélekszáma, és meglévő gazdasági ereje alapján, ha együtt lép fel a globális piacon, akkor meghatározó tényező. Ha egyesével, bilaterális módon akarja keresni pozícióját, akkor középszerű, kevéssé meghatározó. Csak GDP-t nézve EU akkora gazdasági teljesítményre képes, mint Kína. Ez persze csalóka, hiszen a sok tagállam gazdaságának ereje csak sok korrekciós tényezővel adható össze. De mindenképpen erős szereplő. Ebből a szempontból nézve kevéssé érthető, miért jó néhány tagállamnak egy lazább szerkezetű EU. Az USA szempontjából talán érthető, hiszen kisebb erő, könnyebb irányíthatóság elv érvényesíthető kívülről. Azaz egy szétaprózódott rendszer nem lesz képes erősen, például piacvédelmi logikán fellépni az USA-val szemben. De persze Kínával szemben sem, amely már problémát is okozhat az amerikai gazdasági szereplők számára. Miközben a magyar kormány is megfogalmazta aggályait arról, hogy versenyképességi fordulat kell Európában, azközben az MCC és a lengyel PIS mögötti Ordo Iuris közösen készített egy anyagot az EU átalakításáról. Ez két irányt tartalmaz: az első a vissza a kezdetekhez, amely egy nagyon egyszerű gazdasági együttműködést jelent. Ebben minimális lenne az Európai Bizottság és az intézmények szerepe. A másik irány akkor kerülne elő, ha szerintük nem reformálható meg az EU, ebben az esetben újra kellene alapítani, és megszüntetni minden korábbi intézményi struktúrát. Vad ötletek, ahol nem látszik, hogy gazdasági versenyképesség szempontjából ez hol jelent sikert. A másik dimenzió Európa jövője szempontjából a katonai aspektus. Ebben már nem csak az EU tagállamai, kivétel lényegében Magyarország és Szlovákia, hanem már az EU-ból kilépett Egyesült Királyság is szereplőként lép elő. Azzal, hogy az USA megbízhatatlan partner kategóriába kerül át, elkezdődött egy katonai projekt, amely erős, önálló Európát jelent. A két dimenzió kapcsán a vita hol tart, és mi várható évtizedes távlatban erről is szól a beszélgetés.