„Jelentős béremelés várható idén is” – beszélgetés Kordás Lászlóval
Új Egyenlőség - En podkast av Új Egyenlőség
Az Új Egyenlőség podcast februári első adásában Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke volt a vendégünk. Arról beszélgettünk, hogy van-e szerepe a minimálbérnek, mekkora lehet idén a béremelés, hihetünk-e munkaerőpiaci statisztikáknak. A beszélgetés elején a 2021. évi minimálbértárgyalásról volt szó, amely egy 4%-os emeléssel zárult. Ennek kapcsán Kordás László éppen azt hangsúlyozta, hogy miközben a munkáltatói álláspont 3% volt, a valós megállapodás is inkább ezt elégíti ki, semmint az eredeti szakszervezeti álláspontot (5%). Ennek oka, hogy a 4%-nak kommunikált emelés valójában 3,6%, amely éves hatást tekintve (február 1-től emelkedik csak a minimálbér összege) valójában 3,3%-os mértékű. Ez volt az oka, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség végül nem írta alá a megállapodást, amely ettől még életbe lépett, hiszen jogilag a kormány diszkrecionális joga annak kihirdetése. A másik ok, ami miatt nem ment be ebbe a kompromisszumba a MASZSZ, az volt, hogy az ágazati, vállalati bértárgyalások sokkal jobb pozícióval bírnak. Ezért egy alacsonyabb összegű minimálbéremelés rontotta volna a tárgyalási esélyeket. Két ágazatot kiemeltek a beszélgetés során. Az autóipar esetében a nagyvállalatoknál több helyen megszülettek a megállapodások erre az évre, és ezekben jelentős emeléssel számolnak. A beszállítói körben azonban már vannak rosszabb hírek, amelyek akár létszámcsökkenést is okozhatnak. A kiskereskedelem esetében jelentős piaci átrendeződés zajlik. A nagyobb láncok letarolják a piacot, és elszívják a vásárlókat a kisebb boltok elől, amelyek így a megszűnés létére kerülhetnek. Közben már több áruházláncnál lefolytatták a bértárgyalásokat. A beszélgetés második felében az volt a fő téma, hogy a munkaerőpiaci statisztikák mennyire támasztják alá a valóságot. Miközben válság van, és leállt az ország egy része, elbocsátásokról lehetett hallani, a KSH 8%-os béremelést mutatott ki 2020-ban, alig növekvő munkanélküliséget, és szinte a válság előtti szintű foglalkoztatottsági színvonalat. Kérdéses, hogy bár statisztikai módszertan alapján ezek akár valós számok is lehetnek, miképpen találkozik azzal az érzettel, amit nap, mint nap lecsapódik az emberek számára. A beszélgetés végén egy tippjátékra kértük Kordás Lászlót, aki 2021 év végére 8-9%-os béremelést, válság előtti szintre visszaállt foglalkoztatottsági adatot vár.
