Fizessenek a gazdagok 2.0

Új Egyenlőség - En podkast av Új Egyenlőség

A Szikra Mozgalom Fizessenek a gazdagok címmel indított kampányt, amelyben fel kívánta hívni a figyelmet a gazdasági válság nyertesei és az elszegényedő társadalmi rétegek közötti szakadékra. Ez egy újfajta ellenzéki politizálás kezdete, vagy egy korábbi politikai szlogen újrahasznosítása? Erről beszélgettünk az Új Egyenlőség podcastadásában Jámbor András országgyűlési képviselővel.   A Szikra Mozgalom által indított Fizessenek a gazdagok kampánynak nem az volt a célja, hogy a kormány politikai cselekvéseire adjon választ. Sokkal inkább a kialakult gazdasági-társadalmi helyzetre kívánt reagálni, amely nem a mostani válsággal kezdődött. Jámbor András elmondta, hogy egyszerre nő a milliárdosok száma az országban, miközben egyes kutatások alapján 160 ezer háztartás van a bedőlés szélén. Ez egy polarizált társadalom képét mutatja, ahol szükség van arra, hogy felhívjuk a figyelmet a nehéz helyzetben lévőkre. Annak kapcsán, hogy ez mennyiben egy újrahasznosított szöveg, hiszen 2016–2017-ben az MSZP már próbálkozott egy ilyen kampánnyal, az volt a válasz, hogy az ügy kezelésében mást szeretnének. Véleménye szerint a korábbi kampány inkább megragadt a politikai szlogen szintjén, és nem volt tudatos építkezés mögötte. Ezzel szemben most folyamatosan szeretnék napirenden tartani a kérdést. A kampány két részből áll össze. Egyrészt felhívják figyelmet arra, hogy milyen jelentős vagyonok halmozódtak fel, és ezek között vannak kormányzat által támogatottak (pl. kaszinók), másrészt pozitív cselekvést is szeretnének. Ez utóbbira példa, hogy saját forrásokból energiahatékonysági programot indítottak, amely révén kisebb támogatás segítségével próbálják a családok energiafogyasztását mérsékelni. Jámbor András úgy érzi, hogy megérkezett a magyar társadalomba a válság érzete. Egyre többen mondják, hogy nem tudják, hogyan jönnek ki a hó végén, ugyanakkor ebből politikai változás még nem következik. Miközben a kormánypártok hónapok óta építik azt a narratívát, hogy ki a felelős a válságért, az ellenzék nem képes történetté változtatni ezt. Ezért sem változnak a pártpreferenciák a közvéleménykutatásokban.