Csúcson a munkahelyi stressz-szintünk, és nem szeretjük a munkánkat
Új Egyenlőség - En podkast av Új Egyenlőség

A Gallup intézet évtizedek óta méri, hogy hogyan viszonyulunk a munkahelyünkhöz, mennyire szeretjük és kötődünk a munkánkhoz. A legfrissebb adatok alapján négy munkavállalóból három nem szereti a munkáját. Ezen adat mögötti okokról és következményekről beszélgettünk az Új Egyenlőség podcastadásában Czabán Samu viselkedéselemzővel az Új Egyenlőség állandó szerzőjével. Egy átlagos munkavállaló, aki teljes munkaidőben dolgozik, egy héten 41,36 órát tölt munkával. Mivel folyamatosan nő az átlagos nyugdíjba vonulási idő, az adatok azt mutatják, hogy az alvás után a másodok legtöbb időnk erre megy el. Közben a több mint 41 órában nincsenek benne azok a szürkezónák, amikor ha otthon vagyunk is, közben készenlétben állunk a munkáltatók számára. A munkahelyi e-mailek folyamatos ellenőrzése és a főnök munkaidő utáni telefonjai a pihenéstől veszik el az időt. Amennyiben erre azt mondhatnánk, hogy nem baj, hobbijának él az ember, és ha még fizetnek is érte, akkor az külön nyereség. De ez statisztikai értelemben nincs így. A dolgozók 60%-a nem kötődik érzelmileg a munkájához, sőt további 19%-uk konkrétan gyűlöli azt. Ehhez hasonló adatokat mutattak azok az Egyesült Királyságban készült kutatások, amelyekben a munkavállaló saját hasznosságukról nyilatkoztak. Sokan úgy érzik, nem szükségszerű az a munkakör, amit betöltenek, ezáltal nem látják, hogy miért ne lehetne bármikor helyettesíteni vagy akár elbocsátani őket. Idén minden idők legmagasabb szintjét érte el a stressz a világ munkavállalóinak körében. A munkavállalók 44 százaléka arról számolt be, hogy a válaszadást megelőző napon nagy mennyiségű stresszt élt át. Ez 2009-be még „csak” 31%-volt, és azóta folyamatosan emelkedik. Közben a társadalom arra épül, hogy dolgozzunk, mivel ezáltal lesz pénzünk, ami biztosítja a XXI. századi szinten megfelelő életet. Közben a munkánktól elidegenedünk, a kereseti adatok alapján pedig nem igaz az az állítás, hogy a munkahely stabil anyagi biztonságot ad. Miközben az emberiség fejlődését az jellemezte, hogy a technikai ugrások növelték a hatékonyságot, ezáltal csökkent a munkaidő, most nem feltétlenül érezzük ezt. A társadalommal szembeni elvárás az, hogy dolgozni kell akkor is, amikor valójában annak hasznossága és hatékonysága kérdéses. A munkaidőn kívüli létet inkább tétlenségnek próbálják beállítani. Ez alapvető morális probléma, hiszen ebből az következne, hogy azért élünk, hogy dolgozzunk. Ez pedig elfogadhatatlan alapvetés. Kérdés, hogy a digitalizáció és robotizáció okozta változások mivel kecsegtetnek. Az általános elidegenedési problémára lehetne egy kiút, hogy a munkaalapú társadalom mellett egy másik rendszer épül fel, amely figyelembe veszi az egyéni igényeket, és nem a munkahely lesz az életünk fő színtere. Kérdés, hogy a digitális forradalom sejtetése, mely szerint akár ugyanannyian is dolgozhatunk, mint eddig, csak kevesebbet, ígéret marad-e, vagy megint következik a morális nyomasztás azzal, hogy tétlenség veszélyes az emberre.