Covid okozta változás az egészségügyben: nőtt a magánellátás szerepe

Három éve ért véget a Covid miatti kötelező maszkviselés, és öt éve kezdődött a járvány Magyarországon. Vitathatatlan, hogy a kettő között a kormány nekiállt az egészégügy rendszerszintű változtatásának. Ebben a beszélgetésben Rékassy Balázzsal kasszát csinálunk arról, hogy hova jutott el ez a folyamat. A beszélgetést egy személyes történettel indította Rékassy Balázs. A humánjárvány ideje alatt önkéntesként dolgozott egy Covid-osztályon, ami mély traumákat hagyott benne és az egészségügyi dolgozókban is. Ez még mindig ki nem beszélt, „ki nem hordott” társadalmi krízis, amelyet Európában csak elfedett az Ukrajna elleni orosz agresszió. Három dolgot elevenített fel Rékassy Balázs a Covid időszakában történt egészségpolitikai változtatások közül. Egyrészt a krízishelyzetben egy hierarchizáltabb irányítási rend jött létre, amely a belügyminiszter személyében testesült meg. A krízis után azonban ez rendszeridegennek hat, és sokszor szembekerül a gyógyítói munka alkotói légkörével. A másik változtatás az volt, hogy emelkedtek a bérek. Ezt sok esetben elvitte az infláció, a magánszektor pedig a teljesítményalapot nézve ráígért a közegészségügyi bérekre, ezzel elvitte a motiváltabb orvosokat. A döntést kiegészítette a hálapénz elvétele, amely erős lépés volt. Ugyanakkor a többletteljesítmény sehogy sincs elismerve, a mostani bértábla csak életkor alapján tesz különbséget, ami jelentős probléma. A harmadik lépés a magán és köz szétválasztása volt. Ebben sajnos sokat puhult a rendszer, és ismét sok orvos dolgozik egyszerre a két ellátási területen. Ezáltal visszajutunk ahhoz a leterheltségei szinthez, ahol Covid előtti struktúrában volt a rendszer. A Covid azt a változást erősítette, amely társadalmi egyenlőtlenség szempontjából a legrosszabb: azaz nőttek a jobb anyagi helyzetűek és a nehezebb helyzetben lévők közötti különbségek az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés szempontjából. Az alapellátás területén Rékassy Balázs szerint a legfőbb gond, hogy nincs irány kijelölve. Azt tudjuk, hogy az egy rendelő – egy orvos – egy asszisztens struktúra már a múlté. Azt viszont nem tudjuk, mi lesz helyette, miközben közelítünk az 1000 hiányzó háziorvoshoz, és az átlagéletkor 60 év felett van. Két kitörési lehetőség van. Egyrészt a praxisközösség, amikor főleg a nagyvárosokban elmozdulunk attól, hogy a beteg egy fix orvossal találkozik, ugyanakkor olyan differenciált egészségügyi szolgáltatást kaphat, amely számára hasznosabb. A másik vagy ezt kiegészítő lehetőség a mesterséges intelligencia által javasolt, de személyes orvos találkozón jóváhagyott prevenciós terápia lehetne.