A kormánynak is szüksége van a jól működő Budapestre
Új Egyenlőség - En podkast av Új Egyenlőség

Túlélőprogramot fogadott el nemrégiben a Fővárosi Közgyűlés, ami újabb lépés annak érdekében, hogy a budapesti vezetés a kormányzati pénzelvonások – illetve a nem folyósított központi költségvetési támogatások – ellenére fenntartsa a város működőképességét. Legalábbis addig, ameddig előre lehet látni, az iparűzési adó szeptemberi beérkezéséig. A budapesti városvezetés leszögezte azt is, hogy a nehéz helyzet ellenére is a béreket ki fogják fizetni és a közszolgáltatások színvonalát fenntartják. A kormány hadviselése az ellenzéki többségű önkormányzatokkal szemben egyértelmű, de Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes arra is felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzatoktól a kormány már több mint tíz éve elvont számos feladatot, ahogyan a szolidaritási hozzájárulás néven a tehetősebb városokra terhelt befizetés is 2019 előtt keletkezett. Így tehát a kormánynak nem kizárólag az ellenzéki városvezetésekkel van baja, hanem általában véve szűkíti az önkormányzatok cselekvési és anyagi mozgásterét. Maga a szolidaritási adó akár lehetne a települések közötti újraelosztás alkalmas eszköze is, azonban semmi nem igazolja, hogy a kormány valóban a szegényebb településekre fordítja ezeket a pénzeket. Az eredmény inkább az, hogy ahol forrás keletkezik, onnan a kormány elvon, de ezzel együtt nem növekszik a szegényebb települések vagy az ott ellátott önkormányzati funkciók támogatása. Ebből következően a tehetősebbnek tekintett települések gazdálkodása nehezebbé válik, de a szegényebbek helyzete ettől nem válik kedvezőbbé. A szolidaritási hozzájárulás növekedése miatt Budapest – néhány más településsel együtt – a központi költségvetés nettó befizetőjévé vált, ami nem csak súlyos nehézségekhez vezet, de a fővárosi vezetése szerint törvénytelen is, ezért indít Budapest pert az állammal szemben. Kiss Ambrus nem gondolja, hogy a kormány politikai hozzáállása megváltozna a fővárossal szemben, számol azonban azzal, hogy az ország versenyképességét hangoztató kormány tisztában van vele: működőképes budapesti közszolgáltatások nélkül az ország egészének teljesítménye visszaesik. Kérdésre válaszolva Kiss Ambrus azt is elmondta, korábban részletesen tájékoztatták a kormány illetékeseit arról, milyen helyzetben van a főváros, ezért a túlélőprogram bejelentése nem érhette váratlanul a kormányzatot. A budapesti bejelentés óta azonban a kormány nem kereste a városvezetést, a főpolgármester-helyettes szerint valószínűleg zajlik a helyzet elemzése. Mindeközben, a főváros komoly erőfeszítéseket tesz a költségcsökkentésre, az energiabeszerzés speciális helyi modelljét működtetve mindeddig 29 milliárd forintot spórolt Budapest, amely most arra vár, hogy a kormány is végezze el a maga feladatát az önkormányzatok finanszírozása érdekében.