Igehirdetés - 2025.07.27. - Pető-Veres Kata
Budapest-Budafoki Református Egyházközség - En podkast av Budafoki Református Gyülekezet
Kategorier:
Textus (Róm 6,1-11):Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem?Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne?Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele feltámadásának hasonlóságában is. Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől.Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk.Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta.Mert meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, amely életet pedig él, azt az Istennek éli.Így azt tartsátok ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban!
